2018. augusztus 12., vasárnap

Free! – Ikuya x Haru – Haru... (egyperces)


Free! 

Haru…


Fandom: Free!
Párosítás: Ikuya x Haru (mert eszméletlenül shippelem őket :D)
Tartalom: Készült a 3. évad 4. része alapján, amikor Ikuya meglátja egykori barátait az edzése után, de csak távolból figyeli őket.





– Haru…

Földbe gyökeredzett a lába, ahogy meglátta a fiút, mint legutóbb is, amikor váratlanul összetalálkoztak a versenyét követően, és a levegő hirtelen beszorult a tüdejébe. Fuldoklott. Olyan érzés volt, mikor úszás közben érte utol az összeomlás: a kétségbeesés, amitől addig némán vergődött, ijesztő kapkodássá fajult, hogy levegőhöz jusson, a testét elfogta a remegés, ahogy erőlködött. Kinyújtotta a kezét, hogy egy karcsapással túljusson rajta, de csupán a semmit markolta. A félelem összerántotta a torkát, nem akart onnét eltűnni, mintha mindig is odatartozott volna; ezalatt a világ – szerencsére csak másodpercek erejéig – egymás után többször is elsötétült előtte. Megingott álltában, és mivel annyira megijedt, hogy el fog ájulni az egyetem kellős közepén, sietve megkapaszkodott az első dologba, ami a kezébe akadt, nevezetesen a falba.

– Haru…

Ikuya háta meggörnyedt, újabb remegés szaladt rajta végig. Kivétel nélkül mindannyian eljöttek, hogy találkozzanak vele – mert mi mást kereshettek a Shimogamin? –, és bezzeg – bezzeg! – cseppet sem változtak: Tachibana Makoto, Shiina Asahi és…

És… – nyelt nagyot, ahogy a pillantása ismét a fiúra siklott. – Haru…

Nanase Haruka, javította ki magát egyből, de maga is érezte, hogy mennyire nem illett a szájába a fiú teljes neve. Haru nem szerette, ha Harukának szólították, és ezt valamilyen okból kifolyólag mindenki tiszteletben tartotta – még azok is, akik annyira nem kedvelték. Haru csak Haru volt. Bizalmasan hangzott Ikuya szájából, mintha még mindig barátok lettek volna – mintha még mindig Ikuya példaképe lenne –, és Haru…

Haru szabad is volt, mert egyedül szabadon szeretett úszni. Egyedül gyorsat úszott, azt viszont úgy, hogy mindannyiszor elrabolta vele Ikuya lélegzetét (és talán nemcsak a lélegzetét, hanem valami mást is). Úgy úszott, ahogyan Ikuya soha sem tudott, hiába edzett éjt nappallá téve. Hiyori bezzeg rámordult, hogy ne fecsegjen összevissza ostobaságokat – hogy Haru semmiben sem különb nála… hogy csak Ikuya nevetséges és szánalmas utánzata, egy cseppet sem különleges.

– Mit vannak úgy oda érte az emberek? – fintorgott, miközben kényelmesen letelepedett Ikuya ágyára. Birtokba vette a fiú szobáját, mintha mi sem lenne természetesebb. Ikuya mozdulatlanná dermedve hallgatta. Ha Hiyori egyszer valamibe belelendült, nem lehetett leállítani. – Semmi olyat nem tud, amit te nem sajátítottál volna el az évek folyamán. A stílusa? Ugyan már! Csak lekoppintotta a tiédet, Ikuya, ne is törődj vele. Nem érnek annyit, hogy miattuk rágódj!

Ikuya ritkán emelte fel a hangját. Mivel ritkán tette meg, Hiyori éppen ezért szeppent meg annyira, mikor váratlanul hangosan leteremtette. Csak azért nem kiabált teli torokból, mert félt a szomszédjai reakciójától. Azt kellett volna tennie, mert Haru…

Haru… minden volt, ami Ikuya nem lehetett. Soha sem Haru utánozta őt, hanem ő utánozta Harút. Alsó-középben is, és azután is, hogy kétségek között vergődve, magányosan menekült a bátyja után Amerikába, hogy regenerálódjon. Mondhatott akármit, Harút nem tudta kiűzni az elméjéből. A fiú olyan mélyre bevéste magát, hogy nem telt el úgy hét, hogy Ikuya nem álmodott volna róla. A komoly, csendes fiúról, az óceánszeműről, aki gyengéden egymásba akasztotta az ujjaikat, miközben ígéretet tett neki… és aki elérte, hogy felocsúdjon hosszan tartó álmából.

Alsó-közép óta nem tudott megnyugodni a lelke. Csak ámította magát, hogy felépült, hogy már nem szorul kórházi kezelésre, nem fog összeomlani a vízben… Haru úgy belefészkelte magát a gondolataiba, hogy sosem sikerült tőle teljesen megszabadulnia, csak a háttérbe szorítva pihenőre küldte, hogy fel tudjon egy kicsit szusszanni. Az évek során semmi sem változott. Haru mindig is ott volt és mindig is ott lesz.

Hiyori egész nap furcsán viselkedett.

Hát ezért… – szédült meg ismét Ikuya. Engem próbált védeni… Hogy ne találkozzak velük… Hiyori… Tényleg te vagy a legjobb barátom – hunyta be a szemét reszketve. Neked köszönhetően élek még. – És itt nemcsak arra gondolt, hogy a fiú mindannyiszor utána vetette magát a vízbe, valahányszor azt vette észre, hogy egy kicsit is süllyed. Arra sem, hogy ott virrasztott mellette a kórházban, míg fel nem épült. Azokat sem felejtette el, de azt sem, hogy mindvégig tartotta benne a lelket. Támogatta és értelmet adott a létezésének. Megvédte őt, mert Ikuya lelkét állítása szerint csipkéből hímezték, törékeny volt, akár a porcelán, gyenge nebáncsvirág. Gyenge, aki erősnek akarta mutatni magát. Aki erős is volt, hiszen mindannyiszor talpra tudott állni.

Később, mikor Hiyori már a lakásában ücsörgött kényelmesen, ő pedig teát szolgált fel neki, mégiscsak rákérdezett:

– Hiyori – suttogta a nevét halkan –, láttad ma Harút és a srácokat, nem igaz? – Harút ki kellett emelnie. Haru nemcsak egy „srác” volt, ő jelentett mindent, és ezt Hiyori pontosan tudta. Hiyori azt is tudta Ikuyáról, amit sosem mondott ki hangosan. A legféltettebb titkát, azt, hogy mennyire fontos volt számára Haru… Hogy Haru… Hogy ő Harút…

– Tudtad?

Hiyori meglepetten pillantott rá a szeme sarkából.

Ikuya csendesen, szomorúan felelt.

– Láttam őket, mikor elmentem.

– Ugyanazt mondtam nekik, amit legutóbb – magyarázta erre Hiyori. – Hogy ez egy fontos időszak neked, ezért nem akartam, hogy lássanak. Ez rendben van így, igaz?

Ikuya hümmögött.

– Azt hiszem.

Maga sem tudta, mit gondoljon. Miután Hiyori elment, a kezébe vette A kis hableányt. Mese a fájdalomról, mindarról a nyomorúságról, amit egész életében érzett. A képet bámulta, ami alsó-középben készült róluk, amin boldognak tűnt, miközben Haru ott feszített mellette, és aztán eszébe jutott az is, amikor kérdőre vonta a fiút a folyosón. Miért hagytad abba az úszást? – kérdezte akkor tőle, Haru viszont nem válaszolt. Haru, aki szabadon szeretett úszni, továbbra is úszott szabadon, de többé sosem versenyszerűen. Sosem úszott váltót. Az úszóklub… feloszlott… Haru miatt. Asahi miatt. Makoto miatt, aki azért hagyta ott őket, mert Haru nélkül nem volt értelme.

Ikuya ökölbe szorította a kezét.

– Sz-szeretem Harút… – mondta ki végül akadozva, mintegy ízlelgetve a szavakat, amikre korábban gondolni sem mert. – Szeretem Harút. – A hangja bizonytalanul csengett. Nem akarta elhinni, hogy végül mégiscsak bevallotta. – Azt hiszem, szeretem Harút. – Aztán az oldalára gördült, a lábát felhúzta, a térdét pedig átkarolta. Magzatpozícióban, ölelve magát egyszerűbben vészelte át a sokkot, amit a vallomásával okozott magának. A remegése enyhült egy kicsit, a levegőt azonban így is élesen szívta be. – Miért… A francba, miért…

Egy utolsó sóhaj még kicsúszott a száján.

Haru… – majd lehunyta a szemét, és lassan álomba ringatta magát.

Készült: 2018. 08. 12.

Free! – Ikuya x Haru – Haru... (egyperces)

Free!   Haru… Fandom: Free! Párosítás: Ikuya x Haru (mert eszméletlenül shippelem őket :D) Tartalom: Készült a 3. évad 4. része ...